Lélekház

Egy nárcisztikus áldozat menedéke

Egy mentegetőzéssel kezdett nem-mentegetőző poszt

2020. július 08. 16:12 - EgyszerEszter

Szeretem-e az anyámat?

Nem tartom magam rossznak. Nem tartom magam bűnösnek. Épp ezért visszás – nem csak talán az olvasó, de önmagam számára is – hogy ennek a blognak az írását mégis mentegetőzéssel kezdem. Hiszen, aki nem követ el hibát, aki nem cselekszik rosszul, annak nem kell mentegetőznie. Épp ezért boldog vagyok, hogy ez a mentegtőzés (már) nem bűntudatból fakad. Csupán az olvasó megértését akarja segíteni. Hogy a legelején tisztázhassunk néhány kérdést, amelyekre esetleg téves válasz fogalmazódna meg az olvasó fejében és ez alapvető félreértésekhez vezetne.i.jpeg

 Az egyik, szó sincs arról, hogy én nem szerettem az anyámat... Sőt, valószínűleg jobban, mélyebben, intenzívebben szerettem, mint a legtöbb – egészséges gyermekkorral bíró és ezért szerencsés - olvasó. De erről majd később.

A másik: ne higgyék, hogy én nem vagyok hálás. Hogy nem vagyok hálás mindazért, amit a szüleimtől kaptam. Hiszen azt, hogy ma itt vagyok, hogy iskolába járhattam, megtanultam írni és így írhatom ezt a blogot, nekik köszönhetem, ahogyan az is, hogy magánórákat fizettek, aminek hála nyelveket beszélek, amelyeken most a gyógyuláshoz szükséges könyveimet olvasom... No és hogy van tető a fejem felett ugyancsak nekik köszönhetően, ez alatt verem éppen a laptompom billentyűzetét. Tudom én jól, miért tartozom köszönettel. És azt is miért nem... De higgyék el, a HÁLA érzését is sokkal mélyebben és sokkal erőteljesebben vésték a merevlemezembe, mint azoknak olvasóknak, akiket gyerekként szeretett az anyjuk.

image376.jpg

 És épp ezért kezdem ezt a blogot mentegetőzéssel. Mert bizonyára sokan elborzadnak, ahogyan olvassák: „akiket gyerekként szeretett az anyjuk”... Hát kit ne szeretne gyerekként az anyja? Hát melyik anya ne szeretné a gyerekét? Az az igazság, hogy sajnos nem létezik olyan kismanó, aki az éjszaka leple alatt, amíg a kismama a szülészeten alszik, átsétál a nő agyának egyik szegletéből a másikba, ahol felkattint a kapcsolót, aminek a felső állására az van írva: SZERETET. Aztán persze lehet, hogy létezik ez a varázsos kis lény, csak épp van olyan nő, akinek a kismanója meg sem moccan. Még akkor sem, amikor az anya először veszi karjába újszülött gyermekét... Azok az anyák, akik nem szenvednek nárcisztikus személyiségzavartól, tudom mennyire nehezen tudják ezt elképzelni, főleg, ha felidézik saját életük e meghatározó pillanatát. De sajnos van ilyen. Később is megpróbáljuk megkeresni a választ arra, hogy és miként vezethetnek idáig egy sérült lélek életének tekervényes útjai... Addig is fogadjuk el egyfajta axiómaként, hogy tovább tudjunk lépni: egyes anyák nem szeretik a gyerekeiket.1463671041-gettyimages-520040651.jpg

 Tehát a gyerek szeretete nem jár együtt automatikusan a gyerek megszületésével... És bár a szülőség tárgyában egyre nyíltabb párbeszéd folyik, egyre több cikk foglalkozik a szülővé válás őszinte oldalával, egy kicsit mégis érdemes ezt a kijelentést ízlelgetni. Hiszen a szülői – és gyermeki - szeretet tagadása az egyik, ha nem a legerőteljesebben belénk égetett tabut, agyunkba ültetett tilalomfát akarja ledönteni. És ennek a tilalomfának a gyökerei olyan mélyen kapaszkodnak a tudatalattinkba, hogy kitépni, kicsavarni rettenetesen fájdalmas, sokak inkább meg sem próbálják (és betegszenek bele idővel a tagadásba).

4163201a1f0de082a395e7b4412a532c.jpg

 Egy anya szereti a gyerekét... A gyerek szereti az anyját... A jóstestvérek szeretik egymást... A gyerek hálás a szüleinek. Ezek mind évezredes kulturális, bőrünk alá szívódott, csontjainkba épült parancsok. Ha egy szülő eltávozott, a parancs még engesztelhetetlenebbül szól, zúg akár a lélekharang. Hiszen még a „Hallottakról jót vagy semmit!” követelménye is rárakódik, ráül arra a ládára, amiből egy rettenetes igazság kívánkozna kifelé. „Tisztelt atyádat és anyádat...” Benne van a tíz parancsolatban is, ha nem így teszünk, még pokolra is jutunk! Ez még akkor is hat ránk, ha nem vagyunk vallásosak, hisz itt élünk a judeokeresztény kultúrkörben, velünk élnek a parancsai. Megszületünk és velünk születik a parancs: szeress, tisztelj, légy hálás. De ha olyan családba érkezel, ahol ezek érzések nem fogannak, mert egyszerűen nem foganhatnak meg benned természetes módon, akkor velünk születik az elfojtás és a tagadás is...

010d2548d916ab5ebd50cf775fb481db.jpgEgy szó mint száz, ha ezek után egy idetévedő bloglátogató azt olvassa, hogy ez a lány arról cikkezik, hogy az anyja nem szerette őt és ő sem szereti az anyját, nem csoda hogy elborzad. Kivéve, ha őt is hasonló anya vagy apa nevelte, ha ő is belegabalyodott egy-egy nárcisztikushoz fűződő, emésztő szerelembe. De akkor ő tovább is fog olvasni. Azoknak, akiknek e szempontból „normális” gyerekkora volt, akik nem értik miről beszélek, nos az ő kedvükért kezdtem mentegetőzéssel. Mert azt szeretném, ha ők is olvasnának. Mert lehet, hogy egykor valakitől, nem feltétlenül szülőtől, de egy nárcisztikus élettárstól, baráttól, főnöktől ők is szereztek sebeket. Illetve, ha velem tartanak, ha végig követik gyógyulástörténetemet – melynek a klasszikus mesékkel szemben soha nincs vége -, talán könnyebben felismerik, ha egy nárcisztikus bántalmazza egy szerettüket. Talán jobban tudnak majd segíteni a szabadulásban. Ha pedig egy jóbarátjuk vagy szerelmük nárcisztikus abúzus áldozata... Akkor hatékonyabban lehetnek segítségére a gyógyulásban és több türelemmel, megértéssel fordulhatnak – olykor akár értehetetlennek tűnő – érzelmi reakciói felé...

508fe2ad3a43ae311e92d2c5bf33baf6.jpg 

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lelekhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr1015989252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kamuflázs Dzsúlija 2020.07.09. 14:05:13

Felhívnám a figyelmet arra, hogy a „Tisztelt atyádat és anyádat...” éppen nem azt mondja, hogy "Szeresd...", hanem, hogy tiszteld. A tisztelet pedig akarati döntéssel végrehajtható viszonyulás. Szóval nem támaszt irreális elvárást a tízparancsolat.

EgyszerEszter 2020.07.09. 15:20:18

@Kamuflázs Dzsúlija: Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem, nem szép, hogy rosszul idéztem a tízparancsolatot, javítom alkalomadtán. Annyit azonban megjegyeznék, hogy a kontextus szempontjából szerintem mindegy, nem gondolnám, hogy a tisztelet eldönthető. Szeretni szeretetreméltó embereket lehet, tisztelni tiszteletreméltóakat. Ha valaki nem méltó a tiszteletünkre, mégis erre kényszerítjük magunkat az ugyanúgy elfojtással vegyes hazugság.

Almandin 2020.07.09. 15:25:46

Sajnos a vérségi kötelék nem mindig jelent szeretet-köteléket is egyben. Az egyik legkárosabb társadalmi mítosz az, amely azt feltételezi, hogy minden családtag automatikusan szereti egymást.
Ha valaki utálja az anyját, annak oka van. Nem kell bűntudatot érezni miatta. Eleve az érzéseink nem bűnösek. Természetes, hogy az ember megutálja azt, aki bántalmazza. Még akkor is, ha az anyja. A természetes érzelmek elfojtása káros, mert egyrészt testi betegségek forrása lehet, másrészt amíg az ember tagadja a valós érzelmeit, kiteszi magát az ismételt bántalmazásoknak. A bántalmazó szülőknek bűntudat nélkül hátat lehet fordítani, nem kötelezhető senki arra, hogy szenvedjen tőlük. A rokonok véleményével pedig nem kell törődni.

Kamuflázs Dzsúlija 2020.07.09. 16:27:26

@EgyszerEszter: bocs, akkor én voltam félreérthető. Te jól idézted a tízparancsolatot, én csak arra szerettem volna rámutatni, hogy még a tízparancsolat sem a szeretetet, hanem a tiszteletet várja el a gyerektől a szülei felé. A tisztelet lényege szerintem nem az, hogy mindenben egyetértek velük, főleg nem az, hogy felnőtt létemre is engedelmeskedem nekik. Ja, és főleg nem a szülő véleménye dönti el, hogy te tiszteled-e őt, vagy nem. Ezt a te lelkiismereted dönti el.